Csernobil, avagy egy életre szóló utazás

Csernobilről általában

Valószínűleg kevés olyan ember él Európában, de talán a világban is, aki ne halott volna valamilyen formában a Csernobili atomkatasztrófáról. Bár a mai fiatalság nem élt még ebben az időszakban, a szüleink nagy valószínűséggel beszéltek erről az esetről, hiszen az adott katasztrófa az egész világra hatással volt. Sokan úgy tartják, hogy az atomrobbanás sugárzása folytán lettek tömeges mértékűek a gyógyíthatatlan rákos megbetegedések, illetve sok más betegséget is erre a robbanásra vezetnek vissza. Bár egészen pontosan talán senki sem tudja azt, hogy az adott Csernobili atomkatasztrófa pontosan milyen hatással volt az akkori világ emberiségére, annyit bizonyosan tudunk, hogy az elmúlt száz év legnagyobb katasztrófái közé sorolhatjuk, mindezt úgy, hogy pontosan még mai napig sem tudjuk, hogy ezt a robbanást mi váltotta ki. Bár észrevehető, hogy erről a katasztrófáról sok fiatal nem igazán tudott, az elmúlt évben pontosan ennek a felvilágosítása végett jött létre a Csernobil sorozat, hogy mégis legyen egy olyan film, mely feldolgozza ezt a szörnyű tragédiát. Úgy gondolom ennek a mini sorozatnak hála nagyon sok mai fiatalhoz eljutott Csernobil története és ezáltal kicsit jobban megértették azt a világot, mely akkor uralkodott.

A Csernobili atomkatasztrófa

Maga a Csernobili atomkatasztrófa 1986-ban egészen pontosan április 26.-án történt, ekkor robbant fel a mára már hírhedté vált atomerőmű 4-es reaktora, mely a robbanás pillanatában megölte azokat, akik a közelben dolgoztak. Majd ahogyan az atomfelhő felszállt a levegőbe és elkezdett terjedni (tudtommal egészen Svájcig voltak halálos áldozatai) egyre több és több halálos áldozatot szedett magának, ahogyan terjedt a légtérben. Egészen elképesztő, hogy milyen mértékű sérüléseket, eldeformálódásokon keresztül kellett azoknak keresztül mennie, akik a közvetlen környezetébe voltak a Csernobili atom reaktor felrobbanásának és esetlegesen nem haltak meg azonnal. Úgy gondolom egészen elképesztő abba belegondolni, hogy milyen hatásai vannak és voltak ennek a szörnyű atomkatasztrófának. Egészen érdekes lehet ezt a helyszínt szemtől szembe látni és megtapasztalni annak az atmoszféráját. Valójában mára már erre az opcióra van is lehetőségünk, ugyanis szerencsére olyan csekélyre csökkent a sugárzás, hogy látogathatóvá tették az adott központot, így szinte bárki számára elérhetővé vált az adott helység látogatása. Ilyen jellegű utazást szervez a Különleges úti célok utazási iroda is kifejezetten egy szervezett Csernobili túrára koncentrálva, mely során körbe járhatják a részt vevők szinte teljes Csernobil területét, külön kitérve a kritikus pontokra, melynek megértéshez egy külön erre specializált idegenvezető vezeti körbe az embereket.

Csernobili utazás

Ami egészen érdekes, hogy még arra is van lehetőség, hogy esetleg ott aludjunk a Csernobil területén elhelyezkedő szállodában, így egészen át tudunk szellemülni a hely bizarr életérzésébe, de természetesen ez az opció csak egy választható alternatíva, melyet csakis az igazán elvetemült bevállalósoknak ajánl az utazási iroda. Az alábbiakban rövid leírást szeretnék adni azok számára, akiket esetleg érdekelne az adott egészen különleges utazás. Akit bővebben érdekelne a Különleges Úticélok szervezett utazásain belül a Csernobili utazás, az látogasson el a https://kulonlegesuticelok.com/utazas/csernobil weboldalra és nézze át a teljes programot.

Csernobilbe való utazás szervezetten

Úgy gondolom egy ilyen jellegű utazás koránt sem egy egyszerű kis kiruccanás, hanem egy nagyon is megrázó valószínűleg szívünk mélyéig hatoló utazás, mely valószínűleg oly annyira megrázó lesz, hogy akár egészen komoly hatással fog ránk bírni. Egy biztos, aki egyszer elmegy Csernobilbe nem fog ugyanakként az emberként visszatérni, mint aki az előtt volt.

Alapvetően nem rég óta létezik ez az opció, ugyanis az elmúlt 30 évben még oly szinten magas volt a robbanás utáni sugárzás, hogy nem lehetett megközelíteni az adott területet, de az elmúlt egy-két évben ez a mérték lecsökkent olyan mértékre, hogy abszolút látogathatóvá vált a központ, de természetesen csak a megfelelő biztonsági intézkedések mellett. Példának okáért akkor is, amikor bemegy az adott túra csoport és akkor is, amikor elhagyja, a területet megmérik a sugárzásukat, nehogy esetleg mégis valami probléma adódjon. Mint már említettem az utazás alatt végig idegenvezető kíséretével, felügyelettel mozog a csoport, nehogy esetlegesen valami baj történjék az utazás során.

Én személy szerint úgy gondolom, hogy Csernobilbe ellátogatni egy életre szóló tapasztalat és nem a hagyományos értelembe vett élmény, sokkal inkább egyfajta katartikus érzés, mely alapjaiban változtatja meg a gondolkodásmódunkat.

You may also like