Holkerrel a láthatalan világításért

Ideje megismerkedni a holker fogalmával

Mostanában egyre népszerűbbek a világítás általi dekorációk, ami nem is véletlen, ez egy remek módja a ház és a kert feldobásának. Személy szerinti kedvencem a holker, amiről ez az írás is szólni fog. De hogy miért olyan népszerűek ezek a dekorációs elemek? A fények jó hatással vannak az emberi szervezetre, nyugtatni képesek minket. Szerintem sok köze van a dolognak a csillagos éjszakához is. Mégis ki nem szereti a csillagokat nézegetni? Nem véletlenül annyi kisgyerek álma az űrhajósság. A fények biztonságérzetet nyújtanak, a világosságban kevesebb rossz dolog történik, mindig szemmel tudjuk tartani a körülöttünk lévő világot, ezért olyan jó érzés, hogyha van egy halvány fényforrás a szobában. Szerintem gyerekkorunkból mindannyian emlékszünk, milyen volt még a szekrényben vagy az ágy alatt rejtőző szörnytől félni, és csak nyitott ajtóval aludni. Onnan is fény szűrődött be. Úgy gondolom, az emberbe bele van építve genetikailag is, hogy a fényekhez vonzódjon, hiszen nappal vagyunk ébren, a fényt keressük eltévedve az éjszakában, a fények jelentik az életet. A mai ipari szintű felhasználás tehát nem véletlen, egyfajta kihasználása az ember érzelmeinek, de az, hogy sokan megtalálták a piaci rést, nem jelenti azt, hogy ez egy negatív dolog lenne. Éppen ellenkezőleg, mi is igen jól járunk, hiszen ma már rendkívül kényelmes áron is hozzájuthatunk olyan termékekhez, amivel csodálatos fényekkel világíthatjuk be a szobánkat. Elég akár egy áramba dugható világító égősor a könyveink vagy az ágyunk felett, és máris sokkal kellemesebb lesz belépni a szobába. Még olvasni is lehet ilyen fények mellett sokszor. Azonban, hogyha valami komolyabbra vágyunk, arra is van megoldás.

De mi is a holker?

A holker díszléccel igazán különleges világítást létrehozni. Gyakorlatilag a „semmiből” fog előtűnni a fény, hogyha ezt a technikát alkalmazzuk. Mi a világító forrás? A LED szalag, amit szerintem már sokan jól ismernek még akkor is, hogyha a holker fogalmával korábban nem találkoztak. A LED szalag mindenhol ott van, csupán nem tudjuk, hogy ez olcsó és egyszerű világítási technika van alkalmazva az adott helyen. Ez a termék pontosan az, amit a neve mond, egy szalag, ami LED izzók segítségével világít. Az alkalmazásakor az áramkört mi magunk alakítjuk ki, így szabadon változtatható és szerelhető, ráadásul nagyon jól hajlik, így gyakorlatilag bárminek a formáját képes felvenni, ahová csak tenni szeretnénk. Ezek tényleg mindenhol jól mutatnak, nem egy gagyi dologról van szó. Ha ismerjük a Nemzeti Múzeum kertét, még ott is bizonyos vastagabb oszlopok körbe vannak tekerve ezzel a termékkel, csak úgy csupaszon, tehát úgy is egészen jól mutat, de az az igazi, hogyha be van építve valahová. Ebben lesz a segítségünkre a holker. Így egy igazán kellemes és egzotikus környezetet hozhatunk létre szalagok és a holker együttesével. A gyerekek imádni fogják, ebben biztosak lehetünk, de romantikus fényként is megállja a helyét a hálóban. Nagy előnye a holkernek, hogy az alkalmazásával egyszerre teremthetjük meg a rejtett világítást, de nem kell az álmennyezettel bajlódnunk, hiszen az sokkal bonyolultabb folyamat lenne. Természetesen, mindkét megoldással más hatást vagyunk képesek elérni, de a lényeg, hogy a világítás elkészüljön és kellő hatást érjen el. Ez pedig sokszor nem is olyan egyszerű, mint azt az ember hinné.

Hogyan rendeljek holkert?

A holkert webáruház segítségével tudjuk beszerezni. Fontos, hogy személyes és otthoni átvétel esetén más az eljárás, hogy a holkerben semmiképpen ne essen kár. Ezért figyeljünk oda a rendelés pontosságára. Érdemes egyébként a házhozszállítást választani, mert a személy átvételnél magunknak kell a díszléc biztonságára ügyelni, és ha esetleg nincs autónk vagy akár egy kicsit nehézkesebb utunk van, ezek esetleg megsérülhetnek még a használat előtt. Ezért is szeretem az internetes rendelést, így biztos vagyok benne, hogy minden éppen olyan épségben fog eljutni hozzám, ahogy én azt megrendeltem.

Ilyen a holker

Szerintem remek találmány, igazán hangulatossá képes varázsolni bármilyen szobát. A holker nagyon jól működik, és a felszerelését egy kisgyerek is meg tudná csinálni, így viszonylag kevés energiabefektetéssel egy igazán klassz hangulatvilágítással bővült a lakás, ami egyébként sem szűkölködik ebben a technikában, mindannyian nagyon szeretjük a fényeket, főleg esténként. Szerintem remek módja annak, hogy kevés pénzből is remekül feldobjuk a lakást, és kellemes perceket szerezzünk vele minden lakónak. Néhány ezer forintból izgalmasabbá tehetjük az életünket, ami minden háztartásra ráfér: egy kis kaland a szürke hétköznapokba. Gyerekekkel együtt vagy azok nélkül is, mindenki megtalálhatja a számára leginkább tetszetős világítási formát. Az én új kedvencem éppen a holker lett. Szerintem elég világos, hogy miért. Aki még nem próbálta ki, annak mindenképpen ajánlom, nem fogja megbánni, hogy ezt választotta. Talán még pár újabb szobában is kipróbáljuk majd ezt a technikát.

You may also like