Online vásárlás, avagy az új kor bevásárló központja

Az online rendelésről általában

Az elmúlt időszakban talán még jobban átértékeltük az online vásárlás nyújtotta lehetőségeket, ugyanis egy teljesen új dimenzióba emeltük a karantén korszak alatt az online élelmiszer, ruha, bútor vásárlást, ezáltal pedig lehetőséget adtunk az online vásárlás totális úttörésének. Őszintén szólva én magam is meglepődtem azon, hogy bár régebben mennyire óvakodtam az online vásárlástól, mára ez mennyire megváltozott és mennyivel inkább ezt az opciót választom a személyes bevásárlás helyett. Hiszen amellett, hogy nyilvánvalóan sokkal alacsonyabb ennek a kockázata, még egyszerűbb is ezt az opciót választani.

Nyilvánvalóan sokan azért nem merik ezt az opciót választani, mert féltik a személyes adataikat vagy egészen konkrétan a kártyájuk adatait, de amennyiben ez lenne az legnagyobb probléma a legtöbb esetben lehetőség van utánvéttel való fizetésre, mely során a kiszállításkor a futárnál kell fizetni, így a kételkedők is választhatják ezt az opciót. Egyébiránt véleményem szerint feltétlenül fontos, hogy amíg fennáll, a járványhelyzet ezt az opciót válasszuk mindenképpen, ugyanis a nagy bevásárló központok, plázák, a legnagyobb gócpontok a fertőzés viszonylatában, így mindenképpen célszerűbb elkerülni ezeket a helyeket és választani egy olyan jellegű opciót, melyet az otthonunk kényelméből is bármikor elintézhetünk.

Az online vásárlás menete

Úgy gondolom, kevés egyszerűbb dolog van az online vásárlásnál, mégis a még avatatlan online vásárlók érdekében, érdemesnek tartom, hogy részletesen beszéljünk az adott folyamatról. Az online vásárlás alapvetően egy tényleg nagyon egyszerű dolog, igazából csak egy online kapcsolattal rendelkező eszközre van szükségünk, lehet az számítógép, laptop, okos telefon vagy netalán tablet, a lényeg mindössze annyi, hogy rendelkezzen internet kapcsolattal. Az első feladatunk nyilvánvalóan az, hogy eltervezzük, mit akarunk venni és azt hl akarjuk megvásárolni. Példának okáért, ha egy konkrét márkájú cipőt akarok vásárolni, akkor megkeresem azt a konkrét cipőt a legkedvezőbb ajánlattal az online webshopokban. Egyébként az internetes vásárlás egyik nagy előnye, hogy szinte minden időszakban lehet találni akciókat, kedvezményeket, esetleg kupon kódokat, melyeket az online vásárlás során használhatunk fel. Így a legtöbb esetben még kedvezményesebben is jövünk kis a vásárlás során, mintha az online opciót választottuk volna.

Miután megtaláltuk a számunkra leginkább megfelelő webshopot a következő feladat, hogy az adott webshopon beül, megkeressük a kiválasztott terméket, majd ha ez is megvolt, akkor bele helyezzük a virtuális bevásárló kosarunkba és végül kiválasszuk a mennyiséget és rányomunk a fizetés gombra. Itt kiválaszthatjuk a fizetés módját, ami nyilvánvalóan többféle is lehet, elsősorban online fizetés bankkártyán keresztül, amennyiben ez annyira nem szimpatikus opció, akkor a következő alternatíva a legtöbb esetben a PayPal, ami egy abszolút biztonságos alternatíva, ugyanis direkt arra van kifejlesztve, hogy az online vásárlás illetve a bankkártyák közötti utalás dinamikusan és maximálisan biztonságosan történjen. Illetve a már említett szintén zseniális opció, hogy utánvéttel történjen a vásárlás, ugyanis ez abban az esetben a legbiztonságosabb, ha tényleg nagyon kételkednénk bármilyen fajta bankkártyás fizetési eszköztől.

Ha mindezek megvannak és megtörtént a rendelés, akkor nincsen más feladatunk, mint várni a házhoz szállítását a megrendelt árunknak.

Élelmiszer online vásárlás előnyei

A másik szintén nagyon gyakori és egyben szerintem rendkívül hasznos online vásárlási alternatíva az élelmiszer vásárlás. Annak ellenére, hogy jelenleg az összes élelmiszert forgalmazó üzlet nyitva van, mégis nem igazán tartom biztonságosnak a személyes jellegű bevásárlást, ugyanis a vírus egészen egyértelműen az ilyesfajta gócpontokban terjed a legjobban. Éppen ezért én személy szerint, amióta tart ez a katasztrófa helyzet csakis ezt az alternatívát választom, ugyanis ezt tartom biztonságosnak és megbízhatónak. Másrészt nagyon megkönnyíti a dolgomat a hosszú bevásárlás helyett inkább a fotelből az online vásárlás kényelme és még ráadásként cipekednem sem kell, hanem egészen az ajtómig meghozzák a megrendelt árumat.

Személyes tapasztalatok az online rendelésről

 Én személy szerint maximálisan meg vagyok elégedve az online vásárlás bármilyen alternatívájával, ugyanis nekem nagyon megkönnyítették az életemet. az ilyesfajta könnyebbségek, melyet ez a lehetőség okoz. A legtöbb ruhámat, cipőmet online rendelem és őszintén szólva ezt abszolút nem bántam meg, így mára már nem csak ezeket rendelem online, hanem az élelmiszereket is minden esetben online platformon rendeljük.

You may also like