A legkisebb japán fajta – a shiba inu
A shiba inu az őshonos japán kutyafajták legkisebbike. 12000 évvel ezelőtt, a jégkorszak végi olvadás miatt megemelkedő tengerszint szüntette meg a ma szigetországként ismert Japán összeköttetését a kontinenssel, ám a benépesülés már ezt megelőzően megtörtént, feltehetőleg még az őskőkorban. Mivel a szigetország területének nagy részét, közel 75 %-át hegyek alkotják, körben pedig tenger öleli, a mezőgazdasági művelésre alkalmas terület kevés, és az állattenyésztés is elenyésző. Az elsődleges húsforrást a vadászat és a halászat jelentette, jelenti.
A japán kutyafajták történelme egészen Japán jegyzett történetének kezdetéig vezethető vissza. A Joman korszakból (Kr.e. 7000) származó leletek tanúsága szerint az ősi japán ebek együtt éltek már a kőkor emberével, a leletek 36,8 cm és 49,5 cm közötti marmagasságú kutyák maradványai voltak.
Minden japán fajta őse a nippon inu, melynek ősei az első bevándorlók, az ainuk által a szigetre hozott tőzegspiccek lehettek. A Nihon Shoki (Japán krónikája) szerint, mely Japán legrégibb dokumentuma, valamint más irodalmi leírások szerint a Kr. E. III. században érkező bevándorlók magukkal vitték kutyáikat Japánba, mely ebek a Jomonjin kutyákkal keveredve álló fülű, gyűrűs vagy sarlófarkú vadászebeket „produkáltak”. Szintén ezen krónika szerint már az ősi időkben szokásos volt a kutyák elnevezése és általános használatuk a vadászatra.
Eredetileg három fő változata volt a shiba inu kutyáknak, mindegyiküket arról a régióról nevezték el, ahonnan származott: a Shinshu Shiba a Nagano-i régióból, a Mino Shiba a Gigu régióból, míg a Sanin Shiba az északkeleti területekről.
Már a VII. században létrehozott a Yamato-i bíróság egy hivatalt a nemzeti fajták, mint a Japán kultúra részeseinek fenntartására.
A Tokugawa kor (1603-1867) nem adott lehetőséget idegen bevándorlók letelepedésére, ám e kor után sok kutyafajta került az országba, együtt más országok kultúráival. Általános divattá vált minden, ami nyugati, így a külföldi kutyafajtákat is nagyra becsülték. Ennek hatására a bennszülött kutyafajták más fajtákkal, elsősorban pointerekkel és szetterekkel is keveredtek, mely helyzet a Taisho kor (1912-1926) végére vált kritikussá. A keveredések ugyan kedveztek a vadászati képességeknek, de a jellegzetes ősi vonások tűnőben voltak.
Ez ösztönözte a japán fajták fanatikusait arra, hogy megóvják kedvenceiket. A Japán Oktatási Minisztérium is felismerte ennek szükségességét, azt, hogy ezek a fajták nemzeti történelmük, identitásuk tagadhatatlan részesei, és komoly munkába kezdtek az ősi fajták megmentése érdekében.
A shiba inu és a kutyák „méretezése”
Méretük alapján három csoportba sorolták a nemzeti fajtákat. A nagy (akita), közepes (Kishu,Shikoku) és kicsi (shiba) méretek ellenére mindegyik fajta eredetileg vadászatra lett kitenyésztve, és típusukban is nagyon hasonlítottak, hasonlítanak egymásra.
1928-ban megalapították a Nihon Ken Hozonkai-t (Nippo), mely egy, a Japán kutyafajták megmentésére alakult szervezet. Első kiállításukat még alakulásuk évében megrendezték, ez a kiállítás a mai napig is ismert a japán fajták kedvelői körében Nippo’s National Dog Show néven. 1936-ban a japán kormány felügyelete alá vonta a fajtát, mint nemzeti kincset.
A II. világháború alatt katasztrofálisan lecsökkent a shiba inu kutyák száma. Míg a Mino és a Sanin shiba inu gyakorlatilag kipusztultak, viszonylag sok Shinshu Shiba megmenekült. A háború befejeztével az ország távoli részeiből szedték össze a példányokat a tenyésztési munka újrakezdéséhez.
1948-ban megalakult a Japán Kennel Club, melyet a kormány hivatalosan is elfogadott, mint minden fajta gondozóját. A Nippo és a Japán Kennel Klub kölcsönösen elismerik és elfogadják, támogatják egymást a nemzeti fajták védelméért folytatott munkában. Mind a két szervezet megalkotta saját standardját, mely fajtaleírások az alapokat illetően egyeznek, bár a Nippo leírása részletesebb és magyarázóbb.
A shiba inu neve és színe
A shiba inu nevének jelentése Nagano tartományi tájszólásban annyit tesz, mint „Kicsi bozótkutya”. A név eredetét illetően több teória létezik. Az egyik vélekedés szerint a shiba inu név arra utal, hogy a cserjésekben vadászó fajtáról van szó, míg egy másik elképzelés szerint tüzes vörös színe hasonlatos a nyári bozót izzó színéhez. Egy harmadik variáció szerint pedig elnevezése semmi másra nem utal, mint aprócska méretére.
A mai shiba inu több, kis méretű japán kutya óvatos és szelektív keresztezése által jött létre. Minden shiba inu őshazája Japán belső, hegyes területe, ahol ezek az ebek mindig is jól elvoltak a hideg időjárás viszontagságaival. Hagyományosan családi kutya szerepét töltötték be, mint kiváló jelzőkutyák, melyek ugyanakkor alkalmasak voltak apróvadak vadászatára is, ám időnként medve vagy vaddisznó ellen is használták őket.
Bár shiba inu kutyák többféle színben megtalálhatók, gyakran hívják őket „vörös kutyának”, a legáltalánosabb és leginkább kedvelt szín alapján, de nevezik aka inu-nak is.
